Cziráky-kastély Lovasberényben

MENÜ

 

Adventi vásár a lovasberényi Cziráky-kastélyban

 

 

Karácsonyi Fantázia Lovasberényben

Adventi rendezvényre hívjuk a vendégeket 2012. december 8-án, szombaton a lovasberényi Cziráky-kastélyba.

 

A kastély nagytermében és folyosóján kirakodóvásárt szervezünk, melyre főként a helyi termelőket várjuk, de szívesen fogadjuk az ország minden tájáról érkező kistermelők megjelenését, akik az adventi időszak jellegzetes árukészletét kínálják a vásárlóknak. A kastély látogatói ezen a napon akár a karácsonyi fenyő alá szánt ajándékaikat is be tudják szerezni. A gyermekek sem fognak unatkozni, mert számunkra karácsony-váró kézműves foglalkozásokat és gyermekműsort szervezünk. A didergő vendégeket a jókedv és a lelkesedés mellett igény szerint fűszeres forralt bor, meleg tea, forró kávé vagy csokoládé is átmelegítheti.

A belépés, és a programokon való részvétel ingyenes!

 

Részletes műsor: Hamarosan!

 

Támogatók:

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
Lovasberény Önkormányzata

 Helyszín:

Lovasberényi Cziráky-kastély
8093 Lovasberény, Vörösmarty utca - Cziráky-kastély

A rendezvényről telefonon érdeklődni lehet: 06-22-456-019; 06-30-486-5680

A rendezvényről villanypostán érdeklődni lehet: bibliofil@lovasbereny.datatrans.huczirakykastely@gmail.com

 

Várjuk a kézműveseket és várásozó árusok jelentkezését a fent megadott címeken!

Határidő: 2012. novermber 25.

Kérjük, aki csak megteheti, és barátjának tartja ezt a kastélyt, s ha csak pár órára időt tud szakítani rá, jöjjön el szombaton, hogy fényt vigyünk a sötét jövőbe, felizzítani a pislákoló lángot, talán együtt megtörhetjük a Boszorkány átkát, s végre a rozzant gebe aranyszőrű táltosparipává válhasson...
És mindazok, akiket támogatni szeretnénk, a helyi termelők és vállalkozók is csak úgy bontakozha...tnak ki, ha jelenlétünkkel - s esetleg vásárlásunkkal - segítünk nekik - egy kicsit...
Kérjük, hogy aki eljön, lehetőség szerint hozzon magával egyetlen kis mécset, vagy gyertyát, melynek segítségével EGYÜTT világosságot gyújtunk a legmélyebb sötétségben.
Mert - egyetlen pici gyertya lángja elég ahhoz, hogy elűzze a sötétséget!

Aki gyertyát hoz, az egyben fényhozóvá is válik, s részese lesz annak az erőnek, mely megváltoztathatja, a Jó irányba, az Élet felé fordíthatja a világot!

Mert:
„Ha én sem lángolok
Ha te sem lángolsz
Ha mi sem lángolunk
Ki űzi el innen a sötétséget?”

 A rendezvény a kastély népszerűsítő oldalán >>>

A rendezvény a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága honlapján >>>

 

 

 

 

 

 

 

 


Nagyobb térképre váltás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Menü

Hírek

  • 2012-ben is adventi vásár a Kastélyban!
    2012-11-19 16:15:17

    Adventi vásár a lovasberényi Cziráky-kastélyban

    2012. december 8-án egész napos kirakodóvásár lesz a lovasberényi kastélyban, amelyre a szervező önkormányzat elsősorban Lovasberényből, és a környező településekről vár kézműveseket, és árusokat, de szívesen vesszünk jelentkezőket az ország minden tájáról.

    A jelentkezési határidő 2012. november 25.

    Email: bibliofil@lovasbereny.datatrans.hu

    Telefon: 06-22-456-019; 06-30-486-5680

    A gyermekek számára kézműve foglalkozást, és bábjátékot szervezünk.

    A hirdetés Lovasberény önkormányzatának honlapján >>>

  • 2011. december 17. Szombat: Adventi vásár a lovasberényi Cziráky-kastélyban
    2011-11-30 08:37:28

    A lovasberényi Cziráky-kastély fénykorábanAdventi rendezvényre hívjuk a vendégeket 2011. december 17-én, szombaton a lovasberényi Cziráky-kastélyba. A rendezvény 10.00 órától 17.00 óráig tart. A belépés, és a programokon való részvétel ingyenes! Plakát letölthető itt! További részletek >>>

  • Örökségnapok és nosztalgiamozi
    2011-09-02 19:34:40

    Jelenet A Kölcsönkért kastély című filmbőlA kastély 2011. szeptember 17-én, 11.00 - 19.00 -ig a Kulturális Örökség Napjai alkalmából meghosszabbított nyitva tartással, ingyenes tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

    A kastély nosztalgia-mozija, a Cziráky Filmszínház is felgördíti függönyeit: az Örökmozgó*Mozi*Múzeum keretében 16.00-kor levetítésre kerül a „Meseautó”, és 18.00-kor „A Kölcsönkért Kastély” című két világháború között forgatott régi magyar film.

    További részletek >>>

     

    Plakát letölthető itt >>>

     

     


  • Lúdas Matyi Lovasberényben
    2011-07-20 16:37:04

    Lúdas Matyi a Budapesti Utcaszínház előadásábanA lovasberényi Cziráky-kastély újabb, nagy sikerrel kecsegtető programmal kedveskedik vendégeinek augusztus közepén. Ezúttal főként, de nem csak a családokat várjuk 2011. augusztus 13-án, a kastély belső udvarába, ahol késő délután, 17.00 órai kezdettel a Budapesti Utcaszínház vendégjátékában bemutatásra kerül Fazekas Mihály ismert meséje, a „Lúdas Matyi”.

     


  • Az Estrellas együttes koncertje a Cziráky-kastély udvarán
    2011-06-20 13:13:30

    Az Estrellas együttes koncertje a ziráky-kastély udvaránA lovasberényi Cziráky-kastély udvarán július 16-án, szombaton, este 18.00 órakor kezdődik a tavalyi évek során kirobbanó sikerrel szerepelt, és idén is fergetegesnek ígérkező Estrellas együttes koncertje.

    További részletek>>>

     


     


  • Múzeumok Éjszakája - 80 éves a magyar hangosfilm
    2011-06-07 11:35:02

    „80 ÉVES a MAGYAR HANGOSFILM”

    című rendezvény keretében a Vidéki Múzemok Éjszakáján, 2011. június 18-án megemlékezünk a két világháború között korszak filmművészetének olyan nagy alakjairól, mint Kabos Gyula, Perczel Zita, Gombaszögi Ella, Vaszary Piri, és Rajnay Gábor. A látogatók bepillantást nyerhetnek a magyar hangosfilm, és a kezdeti magyar filmgyártás kulisszatitkaiba. Este ünnepélyes, gyertyafényes tárlatvezetést tartunk a kastélyban. Részletes program>>>

    Plakát letöltése>>>

     



     


  • Különleges Kastélytúra a Műemléki Világnap alkalmából
    2011-03-30 14:51:24

    A Műemléki Világnap alkalmából, 2011. április 16-án, szombaton, 11.00 - 17.00-ig a kastélyban különleges kastélytúrára invitáljuk vendégeinket! Részletesebb információk ide kattintva!

    Tesztmegoldások

    Plakát pdf

    Plakát word

     


Asztali nézet